Pink Zebra

A világ legviccesebb grillezői

 1132

 

A grillezés, sütögetés szót egész nyáron mantraszerűen mormolja valaki mindig a környezetemben, majd amennyiben az elképzelés megvalósulásba csap át, örömmel teszek eleget a grillparty meghívásoknak, mert mindig csodákat látok. A legritkább esetben készülnek a finom csemegék erre kialakított készüléken, sokkal inkább jellemző az egyedi megoldás, aminek láttán mindig elhatalmasodik rajtam a felismerés, mennyire kreatívak is a környezetemben élők. Nekem például sosem jutna eszembe mozgássérültek által használt kerekesszéken, vasalón, gereblyén, vagy bevásárlókocsin sütögetni a pecsenyém. Gyakran ennek a jól előre látható következménye egy napirenden kívűli tüzijáték, vagy tábortűz, ami kifejezetten jól esik a hűvösödő éjszakában, mégsem a gondos házigazda figyelmessége okán valósul meg. Ámuljatok Ti is a kreatív grillezőkön!

 

 Tábortűzzel egybekötött szalonnázás:

shashlyki-krasivye-fotografii-neobychnye-fotografii_496242439

Élére vasalt husikák:

 untitled

Nehogy elfáradjunk a medencétől a grillezőig való eljutásban:

home-swimming-room-fail-done

Egyből a bevásárlóközpont parkolójában is elfogyaszthatjuk a húsokat, nehogy megromoljon, amíg hazaérünk vele.

   grill-3

Így sokkal kellemesebb a gereblyét a kezünkbe fogni:

funny-barbecue-party-01

Vendégcsalogató tűzijáték:

6669240988237459

Egyre szimpatikusabb a bevásárlókocsis megoldás, eddig fárasztottam magam a bevásárlókosárból autóba, onnan otthon hűtőbe, majd hűtőből grillezőre pakolással, mikor van praktikusabb kivitelezés is:

93312c3def4caf81555882c2a2069754

Az ínycsiklandozó illatok hatására mindenki megéhezik a környezetünkben, előbb-utóbb megjelennek a kunyerálók:

  1123

A vacak idő nem húzhatja keresztül a számításainkat, ha grillezést terveztünk, az is lesz, és kész:

100_0387

A forró husokat gyorsan is le lehet hűteni, bár fogyaszthatóvá már nem igazán válnak:

8

Ez is mekkora ötlet: ha kész a husi, hellyel kínálhatjuk a fehér nadrágban érkezőket:

6

Ez sem női grillparty:

5

Egy kis mustárral bekenve még palástolható a probléma:

7

Az a gyanúm, hogy erre a biztosító már nem fizet:

   4

Sapkás grillezők:

3

Micsoda jó megoldás, elvégre a szakácsnak van mindig leginkább melege: 

2

Széntabletta készül:

1

 

 

További kreatív (vagy eszement?) grillezési ötletekért kattints ide! 🙂

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂  

 

Forrás:http://www.vitamin-ha.com/bbq-grilling-fails-youre-doing-it-wrong/, http://rubmint.com/page/1630/?newwindow=true

Star Wars a rizsföldön

Star Wars rizsföld

 

Japánban, az Inakadate nevű faluban különleges módon ültették a rizst.

A kb egy hektáros területen 11 rizsfajta felhasználásával egy hatalmas két dimenziós képet varázsoltak a földre, mely a Csillagok Háborúja 7. része előtt kíván tisztelegni. Láthatjuk rizsből R2-D2-t, C-3PO-t és BB8-t is.

A falu vezetője, Koyo Suzuki a 2015.07.29-i átadáson elmondta, hogy az idegenforgalom fellendülését várják ettől a különleges alkotástól, melyet októberig tekinthetünk meg, utána betakarítják a rizst a földekről. Az ültetvény létrehozásában a helyiek segítettek, köztük óvodások és iskolások is, akik nagyon büszkék, hogy részt vehettek a kép megformálásában.

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: http://www.japantimes.co.jp/news/2015/07/23/national/star-wars-playing-paddy-near/#.Vbm61fntlHx

http://en.rocketnews24.com/2015/07/29/star-wars-rice-paddy-art-grows-in-aomori-prefecture/

Beach a múzeumban

museum filled balls

 

Vajon milyen lehet egy labdatengerben fürödni egy múzeumban? Szerintem szuper!

A brooklyni Snarkitecture stúdió egy különleges “tengerpartot” hozott létre egymillió műanyag labda segítségével a washingtoni építészeti múzeumban. A vízparti feelinget napernyők és nyugágyak is fokozzák. Azt szeretnék elérni, hogy az emberek megéljék és emlékezzenek a csoda pillanataira. Ha ilyenek várnának a múzeumokban, biztos többen megfordulnának a kiállítsokon.

A “Beach” szeptemberig látogatható. 

Nézzétek meg a videón, hogy mennyire élvezik az emberek a “vizet”! 🙂

 

museum filled balls

2

3

4

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: http://designtaxi.com/news/377521/Museum-Is-Filled-With-A-Million-Plastic-Balls-Becomes-Awesome-Huge-Ball-Pit/

 

Baljós árnyak

  a98560_shadow-photobomb_2

 

Van, aki aki a saját árnyékától is megijed. Pedig még az árnyékok is lehetnek viccesek, nem is gondolnánk, micsoda meglepetést okozhatnak ezek a fekete pacák. A humorosabb emberek persze ezzel is visszaélnek, de a nagy kedvencem a képsorozatból a korlát, aminek a tervezésénél a gondos mérnök figyelmen kívül hagyta a formák okozta árnyékjelenséget. 🙂

 

a98560_shadow-photobomb_4-architect

a98560_shadow-photobomb_10

a98560_shadow-photobomb_5

a98560_shadow-photobomb_11

a98560_shadow-photobomb_6-beach

a98560_shadow-photobomb_3-pantyhose

hijet-2

    a98560_shadow-photobomb_7-kiss

   a98560_shadow-photobomb_1-word

a98560_shadow-photobomb_12

Én-vagyok-Batman

funny-dalmatians-shadow

a98560_shadow-photobomb_8 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂 

 

Forrás: http://pandawhale.com/post/15732/when-your-shadow-has-more-fun-than-you, http://www.oddee.com/item_98560.aspx, http://eztnezdmeg.com/en-vagyok-batman/

A nagy kékség – a marokkói kék falu

Morocco blue

 

 

Kék ajtók, kék járdák, kék falak, kék ég – ez itt Chefchaouen, a marokkói kék falu.

A település Marokkó északkeleti részén, a Rif hegységben található.

1471-ben alapították, ekkor még fehérek voltak a falai.

Az 1930-as években zsidó menekültek érkeztek a városkába, feltételezések szerint ők kezdték el kékre festeni, mert a mennyországra és az égre emlékeztette őket, de praktikus is ez a szín, ugyanis távol tartja a szúnyogokat.

Az óváros az, ami szinte teljesen kék, az újabb részeken már általában csak az ajtókat, ablakkereteket festik ilyenre. Azonban a kék festéket zsákszámra árulják a településen. Azért, hogy ilyen ragyogó színű maradjon a falu, évente újrafestik a falakat.

A lakosok nagy része a turizmusból és, közel 200 szálloda várja a kékre vágyó utazókat.

 

 

Morocco blue

 

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15


17

18

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre!

 

 

Forrás: http://peacefulwarriors.net/you-have-to-see-this-mesmerizing-town-in-morocco-covered-in-blue-paint/

http://www.noiportal.hu/main/npnews-24926.html?p=10728#kepgaleria

Telekocsi, telenyár

eaa814bbb71b23e6dd575a50ffa82d47

 

Úgy jó a nyaralás, ha nem felejtünk otthon semmit. Ennélfogva hajlamosak vagyunk túlpakolni a bőröndöket, így az autót is. Ha végül minden befért, eszünkbe jut még 20 dolog, amit jó lenne magunkkal vinni, és nem is értjük hogy, de sikerült azokat is valahogyan bepréselni. Nyugodtan dőlünk hátra, amikor úgy érezzük, semmi fontosat nem hagyunk otthon, majd a nyaralásra megérkezve döbbenünk rá, hogy ezt a rengeteg holmit ki is kell pakolni, át is kell látni, hogy tudjuk, mit mibe csomagoltunk.

 

Itt biztos, hogy semmi nem maradt otthon:

43e5770fd770d1c4130dc30427b47e19

Ha kevés az ülőhely az autóban, családtagjainkat elhelyezhetjük a csomagokon is:

african-people-funny-car

Égig érő pakk:

47b449a5eb3e47b4f539c8b4252085e6

Lehet ezt is stílusosan csinálni:

ccd086ab9ba51dae6804d005344f9c23

Egy hátizsákot vinnék fel kézipoggyásznak:

bdc4ad6e4c007c9281b3349921dc19ce

Milyen praktikus: ha útközben megállunk enni valamit, nem kell az autóban kotorászni az előre gondosan becsomagolt, de legalulra került elemózsiát, elég csak a hátulra felszerelt “svédasztalhoz” fáradni:

105cc089375a43df39ac28bbf20c1794

Ez már művészet:

overloaded-cars-funny-3

A tengerpartra is minden lényegeset magunkkal viszünk:

0312b4d601dfe69cc1a86fa2b6aed028

A strandon észrevesszük, hogy nem csak mi pakoltuk túl a járművünket, hanem a helybeli árus is:

c2ce3f81c60cc2b9389936272f188b07

Ha a gyereke mütyürjei már nem férnek az autóba, szuper megoldás:

funny-car_1024x768

Ha a család minden reggel frissen facsart narancslevet iszik:

harvest-delivery-03

A szörfdeszkák is beférnek egy is logisztikával:

2ed47626095201ec2aee2ea608bc2966

Praktikus a strandfelszerelést leengedve szállítani:

           family-holiday-car

 

 Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂 

 

Forrás: http://www.amusingfun.com/tag/overload/, https://www.flickr.com, http://pixdaus.com/on-vacation-fun-car-toys/items/view/93013/, http://joao-50.tumblr.com, http://www.venice-italy-veneto.com/

 

 

 

A babahordozás mellékvágányai

12

 

A babahordozás a baba és az anya számára is nagyon jó dolog. Így megvan a születés előtti testi-lelki közelség továbbra is. Az anya érzi a gyereke minden rezdülését. Kedvezőleg hat a gyerek szociális fejlődésére és közben az anya tudja használni mindkét kezét, valamennyire szabadon tud tevékenykedni.

Vannak erre megfelelő eszközök, kendők és különböző hordozók, minden szülő másra esküszik, lényeg, hogy megtalálják az anya és a baba számára is a legmegfelelőbbet.

Úgy tűnik, az alábbi képeken szereplők még keresik a legjobb megoldást (legalábbis reméljük…)

 

 

 

 

carry baby

 

16

15

14

11

10

9

8

7

6

5

4

 

3

2

carry baby

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: http://www.smosh.com/smosh-pit/photos/unorthodox-ways-carry-your-baby

 

Félresikerült medencés buli

wtf-pool-party-fail-blow-up-dolls

 

A hőséget egy medencében a legkönnyebb elviselni. Ha az egész egy összejövetellel párosul, abból biztosan jó buli kerekedik. Erre csak nyáron van lehetőség, így mindenképpen éljünk az adódó lehetőséggel, mert feledhetetlen emlékekkel gazdagodhatunk.

 

Belevaló fiúk hűsölnek a szemeteszsákban:

BSZCv16CYAAO_Xt

Van, aki kicsiben csinálja:

h709D6049

Van, aki a lehető legnagyobb nézőközönség előtt ég be:

13922_014

Nehogy eltéveszd a buli címét:

img_1119_best-and-funniest-pool-jump-fails-compilation-re-upload

Csomagot ne a buli napjára rendelj:

ph-pool-fail-1

A kreativitás nem ismer határokat:

h899AB582

Jó szöveg:

dbc97c67c624f982f9049900e8df7a09

Csak jól célzó barátokkal menj medence partyba:

1

Nehogy elbóbiskolj a napágyon:

944bd_party-fails-man-overboard-pool-party

Szuperhősökkel is lazulhatsz:

weird-crazy-people-exist-3

Szűk körű buli:

     funny-summer-fail-in-ireland

Őt ki hívta meg?

ph-pool-fail-11

A medencés bulit lehetőleg ne a gyerekek pancsolójában tartsuk:

        pool-party-fail_20120429032428 

Amiért a medence partynak vége szakad:

Maker_N71VoVadvzZQ-PoolFailsCompilationFailArmy225

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂 

 

Forrás: http://www.epicfail.com/2013/11/05/wtf-pool-party-fail/, http://fakeplus.com/14006/pool-party-fail, http://www.reallyghey.com/page/14/, http://cheezburger.com/3691751936, http://thepicklebuzz.com/2011/06/21/what-the-heck-is-in-my-pool-15-pics/, http://ididafunny.com/spring-break-cool-pool-fail/,

Tengerparti reality

i_beach_expectations_vs_reality_4fa4f6e98bf8c

 

Egész évben a nyaralást várom, mert az teljesen kikapcsol, feltölt egy évnyi energiával, rosszabb napokon pedig az élményekkel töltekezem. Az idő folyamatosan szépíti az emlékeket, hideg téli napokon például azon szoktam merengeni, milyen jó is lesz a finom meleg homokba lépdelni, miközben tenger morajlását hallgatom. Valójában ez úgy szokott történni, hogy amint egy üdvözült mosollyal az arcomon hozzáérintem a lábam az egyébként tűzforró homokhoz, ősi rituális unga-bunga táncosokat megszégyenítő módon kapkodom a lábamat a nyakamig, és próbálom fénysebességgel elérni az enyhülést nyújtó hűsítő habokat, mindeközben igyekszem a feltörekvő szitokszavakat a számban tartani. Igazából ezt sem tudom kiábrándító tényezőnek venni, minden évben eljátszom, és most is nosztalgikus mosolygással gondolok rá. Egy nyaralásban minden szép, erre kell koncentrálni, még ha az elképzelt kép köszönőviszonyban sincs a valósággal.

 

Lehet, hogy a tökéletes tisztaságú homokban egy tengeri csillagra számítasz, aki csak arra vár, hogy fényképezkedj vele, valójában egy eldobott műanyag palackra bukkansz:

i_beach_expectations_vs_reality_001_4fa4f6ec9729f

Csodás, színes halak, és óriásteknős helyett magányosan lubickolsz a víz alatt:

i_beach_expectations_vs_reality_002_4fa4f6ef29299

Este a tükörbe sem kell nézned, mert már érzed, hogy a napsütötte barnaság helyett pecsenyepiros, hólyagokkal teli teli tested kiált hűsítő krémért:

i_beach_expectations_vs_reality_003_4fa4f6f227a7c

Homokvárat mindenki tud építeni, de a tiéd a csata utáni pillanatokat idézi:

i_beach_expectations_vs_reality_004_4fa4f6f5b1dc6

 A szörfösökről csak jó képet lehet készíteni, ha szerencséd van, talán úgy esel, hogy ne látszódjon, hogy te vagy a képen:

i_beach_expectations_vs_reality_005_4fa4f6f84e9d9

Gyönyörű bombanők és álompasik lepik el a strandodat, de eltereli a figyelmed egy vitamingombóc székével vívott küzdelme: 

i_beach_expectations_vs_reality_006_4fa4f6fc1a69b

A tengerparton nagyon szexinek érzed magad fotózás közben, majd otthon visszanézve egy partra vetődött elefánt kacsint vissza rád:

6f75c9d9f3da07e7549310f927b04a62

A katalógusban beígért pálmafa lehet, hogy ott van a tengerparton, csak a hömpölygő strandoló áradattól nem látszik:

  ecee73213ad4f31c1628d11ae6cbeb9a

A strandról hazaérvén hófehér ruhában tökéletes kinézettel csupamosollyal pózolhatnátok egy kanapén, ha nem lenne mindenütt homok, homok és homok:

i_beach_expectations_vs_reality_007_4fa4f6fea767e

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂  

 

 

Forrás: http://www.humorsharing.com/beach-expectations-vs-reality/6114, http://humormadness.com/meanwhile-beach-30-photos/3/,

 

Gumicsónakos vízicsata a Dunán

Nabada

 

Aki hétfőn, 07.20-án Németországban Ulmban járt, egy fantasztikus vízikarneválnak lehetett részese.

Ez a Nabada, melynek során a Dunán vonulnak fel a résztvevők hajókkal, csónakokkal, sőt, akár gumimatracokkal is a 7 km-es útvonalon. Különböző egyesületek, cégek versenyeznek is egymással, hogy kinek a hajója a legkülönlegesebben díszített, de zenekarokat is bevetnek a szórakoztatás érdekében.

Természetesen a vizicsata sem maradhat el, a szerencse, hogy arrafelé sem fáztak az emberek, még a nem túl meleg Duna vízétől sem 🙂

Úúúú, de részt vennék ilyenen! 🙂

 

Nabada

Nabada

Nabada

Nabada Ulm

 

https://www.youtube.com/watch?v=ZIL0l16RJlA

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzése, csatlakozz a Pink Zebra Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre (itt, jobbra), ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: http://www.tourismus.ulm.de/web/de/feste-und-veranstaltungen/fuer-kunst-und-kulturliebhaber/nabada.php

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!